Az intimitás természetes és rendszeres tapasztalata kellene, hogy legyen minden embernek, hiszen magában rejti a szeretet, a meghittség és az egység lehetőségét. Ennek ellenére sok embernek nem könnyű átélni az intimitást a mindennapokban. Ebben a cikkben azt nézzük meg, mi ennek az oka, hogyan is tud létrejönni az igazi intimitás két ember között, és mit tehetsz az ilyen pillanatok megvalósulásáért és tartós megmaradásáért.
Az intimitás maga a nyitottság és a bizalom, mely a kisgyermekek egyik alapvető tulajdonsága. A nevelés és a szocializáció hatására azonban egyre több elképzelés és koncepció jelenti a kialakuló személyiség határait, ami mellett már nem könnyű nyitottnak maradni. A fiatal felnőttkor nagyon hangsúlyos, mert itt kellene, hogy újra megjelenjen és meggyökeresedjen az emberben az intimitás, hiszen ez tesz képessé a szeretett partnernek való teljes odaadásra, és valódi feloldódással járó kapcsolatra.Mivel ebben az időszakban a legtöbb fiatal nagyon érzékeny, sokszor nem alakul ki bennük ez a képesség, melynek káros hatása végigkísérheti egész életüket. Ennek oka az intimitással járó megnyílás, mely túlságosan sebezhetővé teszi az egyént.Sokan inkább falakat emelnek érzékeny lelkük köré a remélt biztonság megtartása érekében, amely megvéd ugyan, de ezért a biztonságért nagyon nagy árat kell fizetni. Az intimitásra való képesség hiánya rejlik a napjainkban oly elterjedt felszínes emberi kapcsolatok, a másokkal való testi és lelki egyesüléstől való félelem és a szexuális problémák jelentős része mögött.
Pedig az intimitás létszükséglet, s emiatt mindenki vágyik rá. Az intimitás maga a bizalom, a megnyílás önmagad, mások s általában a világ felé. Sokan azt hiszik, az intim pillanatok átélése elválaszthatatlan a szexualitástól. Természetesen abban is át lehet élni, de attól sokkal tágabb értelemben is meg lehet tapasztalni. Egy váratlan mosoly, egy szívből jött ölelés vagy érintés, egy mély beszélgetés, amikor „kiöntöd a szíved” valakinek, mind magában hordozhatja az intimitás csodáját. Bármi, aminek hatására képes vagy testileg, lelkileg vagy érzelmileg összekapcsolódni, eggyé válni valakivel, az maga lehet az intimitás átélése.
Az intimitás magában hordozza a szeretet megjelenését, a szíved kitárását is, ami kimondva, kimondatlanul minden ember célja. S ezen túlmenően a mások előtti feltárulkozás révén gazdagabbá válsz, hiszen életed lehetőségei csak akkor tudnak benned kiteljesedni, ha megszünteted az elzárkózást. Ez egy tökéletes tesztje annak, hogy jó irányba halad –e az életed. Ha képes vagy a körülötted élő emberekkel mély szeretetben, barátságban és őszinte bizalomban élni, akkor az életed „hajója” tökéletes iránya halad, s annyi dolgod van csak, hogy engedd át magad az áramlásnak. Hiszen ilyenkor egyszerű és őszinte vagy, áramlik rajtad keresztül a szeretet és bizalom.
Ha bezárkózol, szüntelenül védekezel, és nem szűnő nyugtalanság gyötör, félsz attól, hogy valaki teljes mértékben megismeri a gondolataidat, álmaidat akkor szenvedésre ítéled magad, hiszen elkülönülsz az élettől.
Az intimitást beengedve az életedbe viszont csodálatos változásokat teremthetsz magad körül, hiszen eggyé válsz önmagaddal, egy másik élőlénnyel vagy magával a világgal.
Szerző: GYURÓ ÉVA, a BARAKA Jóga Iskola vezetője, vezető Jógaoktató