Mint előző cikkeinkből már kiderült, a jóga hatékonysága az egészségmegőrzésben és a gyógyításban többdimenziós világképéből ered, aminek eredményeképpen a test, az elme és a tudat viszonya is új megközelítésekkel bővül.
Jelen cikkben az emberi létezés finomtestnek nevezett szintjét, és a jógafilozófia által „manajama kosha”, vagyis mentális burok néven ismert jelenséget vizsgáljuk. A nyugati orvostudomány által felismert pszichoszomatikus hatás a jóga megközelítésében ebből a mezőből származik, s közvetlen hatással van a fizikai testünk vitalitására és egészségére.
A jógafilozófia szerint az, aki mélyebb önismeretre akar szert tenni, annak az embert három szinten kell vizsgálnia. A fizikai, a szubsztilis (finom), és a kauzális (okozati) test az, amelynek létezését fel kell ismerni a jógázónak önmagában.
A jóga valóságmodellje szerint a testi érzékszervek segítségével a környezetből szerzett benyomások az elmemezőben kerülnek tárolásra. Legyen az egy kép, hang, illat, vagy bármi más, az elmemezőben elraktározódik, emléket alkot. Azonban önmagában ezek csak tiszta információs minták, szükség van egy belső szerve, mely azt felfogható mentális képekké, fogalmakká, és gondolatokká rendezi.
A szubsztilis (finom) testben az elméhez szorosan kapcsolódva létezik az intellektus, mely ezt a funkciót betölti. A jógafilozófia az értelem néven határozza meg. Az értelem a természet által tökéletesen kialakított eszköz, mely azonban önműködően működik s nem a meghatározott funkciója szerint működik.
Ennek oka pedig a szubsztilis test harmadik fő összetevője, a gyakran istenített, s még gyakrabban kárhoztatott ego, melyet a nagy bölcs, Sankara az „ahamkara” névvel illet. Ennek jelentése mindennél többet mond: „én-képző”. Ez az emberi lény azon része, mely talán a legvitatottabb a spirituális irodalomban. Van, aki az elpusztítására, van, aki a fejlesztésére, s olyan is van, aki simán a túllépésre bíztat.
Sankara és a jógafilozófia általában úgy tartja, az ego maga az énkép: az emberi nézet, és más ember részére ebben jelenik meg, hogy ki is vagy. Az elme kivetülése révén ezen keresztül jelenik meg a megtapasztalt valóságod. Tehát szükséges a maga helyén, csak egyszerűen a túlzott dominancián kell változtatni a tudatosság mélyítésével. Az „én”, az „enyém”, a „nekem”, az „engem” fogalmak erősítik az ego önazonosságát. Az ego alapvető követelése, hogy stabilitást és megerősítést hozzon létre a képzelt valóságának. A legjellemzőbb és legveszélyesebb tulajdonsága a kötődés és a ragaszkodás a testhez, szerepekhez, tárgyakhoz, gondolatokhoz, s bármilyen formához, mellyel identitását erősítheti.
S itt kapcsolódik a gyógyításhoz az ego. Amikor a félelemként ismert frekvencia – és csatolmányai: aggódás, stressz, türelmetlenség, harag – túl nagy intenzitással jelennek meg a finomtestben, akkor az kivetül a fizikai testre is, hiszen az mindössze annak tükröződése. tehát az ego belső feszültsége az egyik legfontosabb tényező a természetes egyensúly és egészség elvesztésében. S a megoldás is ennek mentén keresendő, hiszen a nyugalom, az elégedettség a kreatív alkotómunka közben érzett öröm, a nevetés mind olyan frekvenciákat jelentenek, melyek jótékony hatással vannak a testre, s annak öngyógyító képességére. Ezek fontosságának felismeréséhez, s ami még fontosabb alkalmazásához egyszerűen mindössze szemléletváltozásra van szükség.
Ez többféle módon is megnyilvánulhat. A jóga ebben felbecsülhetetlen segítséget adhat a bátor, szorgalmas és kitartó gyakorlónak. Elérhető vele a tudatosság növelése, az elme nyugalma, s ezzel a test tehermentesítése, aminek következménye a nyugalom, a béke, öröm és harmónia állapotának, frekvenciájának megjelenése. Ezek természetes gyógyító hatásait pedig nevezhetjük a szelíd, de annál hatékonyabb gyógymódnak, melynek áldásait kívánom jógázóknak és nem jógázóknak egyaránt.
Om, shanti.
Szerző: GYURÓ ÉVA, a BARAKA Jóga Iskola vezetője, vezető Jógaoktató