A jóga különböző rendszerei, típusai csak a kiindulási pontjaikban térnek el egymástól, céljuk egy, a minél tökéletesebb önismeret, s az ahhoz szükséges önfegyelem. Ennek azonban többféle iránya lehet: az értelem, az érzelem vagy a test fegyelmezése, a tanítvány hajlamai és képességei szerint. Ennek megfelelően érdemes jógatípust választani. Kezdetben a legcélszerűbb azzal kezdeni, ami a testi fókuszra és kitartásra tanít, ez pedig a Hatha jóga.
A nyugati világban ez az irány a legelterjedtebb, s ha jól megvizsgáljuk, akkor felismerjük, hogy a legtöbb jógatípusnak ez az alapja. S ez nem véletlen, hiszen ez egy olyan kifinomult rendszer, amelyben az embert éltető pozitív és negatív energiák egyensúlyba kerülhetnek. Erre utal egyébként a név is. A „Ha” jelentése Nap (pozitív energia) a „tha” jelentése a hold (negatív energia), a „jóga” pedig azt jelenti, hogy egyesíteni, vagy összekapcsolni.
A Hatha jóga úgy tartja, hogy a test a lélek legkisebb rezdülésére is reagál. Ezt a kölcsönhatást használja ki a Hatha jóga, hogy egészségesebbé tegye a testet és a lelket egyaránt. Ha megismerjük a testünket, és egyensúlyba hozzuk a lélekkel, akkor indulhatunk el egy mélyebb önismeret felé. S mellesleg jelentős lépést teszünk egy egészségesebb életvitel felé. Aki a jógával ismerkedik annak célszerű ezzel kezdeni, s innen továbblépni.
Akit pusztán „csak” az egészségmegőrzés motivál, az sem csalódik, mert ma már az orvostudomány is kész tényként kezeli a jóga gyakorlásának jótékony, adott esetben gyógyító hatásait. Az izmok, inak és a gerinc karbantartásán túl a test belső szerveire is érvényes a fenti megállapítás. Az életerő, a vitalitás visszaszerzésének vagy megőrzésének is tökéletes eszköze a hatha jóga.
A Hatha jóga gyakorlatai három fő részből állnak: tudatosság, légzésszabályozás (pranajama) és a testtartások (ászana). A legtöbb iskolában az utóbbi kettőre helyezik a hangsúlyt ezért a tudatosság fejlesztése háttérbe szorult, pedig ugyanolyan fontos eleme a jógának. Ennek oka, hogy annak valódi kibontakozásához már egy haladóbb szintű tudás szükséges. A gyakorlás akkor igazán hatékony, ha ez a három harmonikusan van beleépítve a jógaóra menetébe.
A gyakorlatokat aszerint érdemes csoportosítani, hogy a fenti tényezők közül, melyik a hangsúlyos. Egy gyakorlott jógaoktató a tanfolyam első órája után képes úgy összeállítani a jógaóra szerkezetét, hogy az megfeleljen a csoportdinamikának, s a testtartások, légzésszabályozás és a testtudatosság fejlesztése közötti egyensúly is megmaradjon. A cél az, hogy a jógázó minél jobban megismerje és „belakja” a saját testét. A jógázás vitalizálja, feltölti energiával a fizikai formát, továbbá ez fogja megadni a kulcsot a pozitív és negatív energiák közötti egyensúlyhoz és uralomhoz, ami a magasabb szintű tanítások befogadásához elengedhetetlen.
Befejezésként nagyon fontos a gyakorlónak tudni, hogy csodálatos testi hatásai ellenére a Hatha jóga tökéletesítése nem a végcél, hanem előkészítője a magasabb szintű szellemi jógának. Tehát ne tévesszük össze az eszközt a céllal. Ennek ellenére bátran ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki és döntse el maga, hogy a jóga csodája rá milyen hatással lesz.
Tegye ezt mindössze az egészségének megőrzése érdekében, vagy pedig a szellemi útjának szerves részeként, mindenképpen nagyon sok áldásban lesz része. A gyakorlónak és a környezetének egyaránt…
Szerző: GYURÓ ÉVA, a BARAKA Jóga Iskola vezetője, vezető Jógaoktató