Párosan szép az élet! S a jóga gyakorlása is…

“Daloljatok és táncoljatok együtt, de mindegyiktek maradjon meg önmaga. Mint a lant húrjai, mindegyik külön kifeszítve, bár együtt zengenek, egy harmóniát. Adjátok egymásnak szíveteket, de ne legyetek egymás őrei, Mert csak az élet tenyere foghatja át szíveteket.

Éljetek együtt, de ne feszélyező összetapadásban. Mert a szentély oszlopai is úgy emelkednek magasba, hogy távolságok vannak közöttük.”

A jóga gyakorlásának élményét még különlegesebbé tehetjük, ha a gyakorlatokat nem egyedül, hanem párban végezzük. Olyan felfedezésekre bukkanhatunk belső világunkban a Páros (kontakt) jóga gyakorlása során, melyek testi, mentális és érzelmi egészségünk megőrzésére vagy akár helyreállításra is óriási hatással lesz. Mi lehet ennek a hatásnak a hátterében?

A fenti idézet Khalil Gibran egyik csodálatos művéből származik, s a házasságra, vagy szélesebb értelemben a párkapcsolatra vonatkozik. Gyönyörűen fogalmazza meg a harmonikus párkapcsolat lényegét: az egymásra utaltságban megmaradó szabadságot. Valamint azt a tényt, hogy a párok egymás támogatásával, s mélyebb megismerésével olyan élményeket hoznak létre, amelyre egyedül nem lennének képesek.

Aki egy kicsit haladóbb szintre jutott a jóga gyakorlásában, az tudja, hogy a jóga modellezi az életünkben megjelenő jelenségeket, s azok egymással való kölcsönös kapcsolatát. Ez igaz a testi, a lelki, és a szellemi szintre egyaránt. Különösen igaz ez a páros jóga esetében. Annak gyakorlása során ugyanis bizonyos gyakorlatoknál a párunkat használjuk támasznak, „megtartónak”. Ilyenkor egyik félen van a „terhelés”, tehát erősíti a teherbíró képességet is – fizikálisan is és átvitt értelemben is. Játékos módon lehetőséget ad, hogy megfigyeljük személyiségünk reakcióját az ilyen és ehhez helyzetben. Óriási lehetőség rejlik a jógának ebben a különleges ágában, hiszen megtanít arra, hogy legyen bátorságunk.

  • átadni magunkat másoknak, képesek legyünk elengedni a kontrollt
  • elfogadni mások segítségét, s felismerni: ez nem gyengeség, hanem egy lehetőség arra, hogy túllépjünk hiúságunkat és túlzott büszkeségünket
  • beismerni, hogy nem mindig az és úgy a jó, ahogy azt elképzeljük
  • felismerni az „Ahány ember, annyi világ…” mondás lényegét
  • megfigyelni mennyire élő bennünk a „Bizalom önmagunk vagy egy másik ember felé”.

Fontos tudni, hogy a Páros jóga nem csak pároknak ajánlott, noha a közös gyakorlás nagyon jó hatással van a párkapcsolatokra (is). Remek alkalom arra, hogy

  • fejlesszük egymás megismerését
  • túllépjünk a verbális kommunikáción, s azok korlátozott kifejezési lehetőségein
  • félretegyük elvárásainkat önmagunkra és társunkra vonatkozóan
  • megtanuljuk hogyan legyünk tudatosak saját és mások korlátaira, s lehetőségeire
  • túllépjünk előítéleteinken vonatkozzon önnön képességeinkre, vagy a másik emberre
  • erősítsük az elfogadást és a bizalmat
  • új kapcsolatok alakítsunk ki, és megismerjünk más embereket, azaz tökéletes a nyitottság gyakorlására.

A Páros jógát néha Kontakt jógának is nevezik, utalva az ászanák közbeni fizikai kapcsolatra, az együttes munkával kivitelezett gyakorlatokra. Az óra során társunk segít bennünket, és mi is segítjük őt a gyakorlatok elvégzésben, s a lelki és szellemi fejlődésben egyaránt. A gyakorló páros mindkét tagja a közös gyakorlatok által megtanul egymásra figyelni. A fókusz már nem csak önmagukra, de társunkra is irányul, mozgásunk, légzésünk fokozatosan egymásra hangolódik, egységbe kerül.

Évtizedes tapasztalattal rendelkező oktatóként számomra mind a mai napig az egyik legszebb jelenség amikor látom. hogy a jógaórák, a workshop során a Páros jóga gyakorlóiban a kezdeti feszültség és félelem feloldódik, eltűnik és átveszi helyét a nyugalom, a bizalom és a vidámság.

S a végén pedig együtt nevethetünk önmagunk és mások „tökéletlenségén”, csetlésén-botlásán, s ezzel felfedezzük a maximalizmus és a túlzott elvárásoktól való megszabadulás könnyedségét és örömét!

 

Szerző: GYURÓ ÉVA, a BARAKA Jóga Iskola vezetője, vezető Jógaoktató