Oktató képzés | Oktatóink | Stumpf Alice

Stumpf Alice

Gyermek mozgásfejlődés oktató

“A gyermekeket tiszteletben kell fogadni,
szeretetben felnevelni
és szabadságban elbocsátani.”

Rudolf Steiner

A sors csodás dolgokat tár elénk életünk minden pillanatában. A mi feladatunk az, hogy felismerjük, hogy e kihívásokkal teli világban, hogyan tudunk eligazodni és szeretetünkkel a jövő nemzedékeit felnevelni.

Két fantasztikus gyermekkel ajándékozott meg a gondviselés, egy csodaszép lánnyal és egy kisfiúval aki Down kóros szindrómával született. Életem meghatározó pillanata, hiszen egy teljesen más élethelyzetbe kerültem. Neki köszönhetem, hogy elindultam egy olyan úton, ami a test a lélek és a szellem fejlődést segíti elő.

Gyermekem testi és szellemi fejlődési nehézségei miatt, rengeteg terápiás tevékenységbe volt szerencsém bele látni, és természetesen átélni.

Hiszem, és tapasztaltam is, hogy a mozgásnak nagyon nagy jelentősége van, minden ember életében legyen az akár gyermek vagy felnőtt. Így született meg bennem az a gondolat, hogy mind mozgásos, mind pedig szellemi fejlesztéssel kapcsolatos iskolák, tanfolyamok elvégzésére jelentkezzek.

Egy gondolat, ami minden olyan személynek szól, aki tanítani szeretne:

„El sem tudják képzelni, hogy mennyire lényegtelen az, hogy tanár vagy nevelő mit mond,

vagy mit tesz, ha összehasonlítjuk annak a fontosságával, hogy MILYEN EMBER IS Ő.” (Rudolf Steiner)”

Végzettségeim, elvégzett tanfolyamaim:

  • Spirituális gyógyítások tanulása Nick Demetri tanítványaként (4 év)
  • Többéves Waldorf Pedagógia tanulmányok
  • Champhill Gyógyító Nevelő Képzés, Velem (3 év)
  • Extra Lesson Képzés – Waldorf elvekre épülő, gyermekmozgást segítő terápia (3 év)
  • Alternatív Mozgás és Masszázs Terápia
  • Kineziológia
  • Tibeti Hangtálterápia
  • Kranioszakrális terápia

Jelenlegi tevékenységem a BARAKA Jóga Iskolában:

  • a BARAKA Jóga Iskola Gyerekjóga Oktató Képzéseinek Gyermeklélektan és mozgásfejlődés oktatója

Szeretettel várlak Téged a BARAKÁBAN!