Oktató képzés | Oktatóink | Dr. H.-Minkó Krisztina

Dr. H.-Minkó Krisztina

Anatómia oktató

“A jóga “egész”-ségre törekszik, ami sokkal több, mint szerveink jó működése, mert felöleli az egész embert, annak kedélyvilágát és viszonyát a mindenséghez.”

Gyerekkoromtól kezdve a természettudomány érdekelt, azon belül is a biológia és kémia, és szerencsém volt ezeket a tárgyakat nagyon jó tanároktól elsajátítani. Biológusként végeztem az ELTE-n, majd a Semmelweis Egyetemen szereztem PhD fokozatot. Tanulmányaim során megismerkedtem az emberi test felépítésével a sejtek szerkezetétől a szervrendszerekig.

Gimnazista koromban kezdtem el először jógával foglalkozni, akkor még önállóan, egy könyv segítségével gyakoroltam az ászanákat, főleg testgyakorlás céljából. Gyerekeim születése után találtam rá a tibeti gyakorlatokra, amelyek rendszeres gyakorlása sokat segített, hogy testi és lelki szinten is megtaláljam az egyensúlyt. Későbbiekben Sivananda oktatók óráin vettem részt, ahol az ászanák gyakorlásán túl a rendszeres relaxációval is megismerkedtem és ma már tudom, hogy a nyugati ember számára is egy olyan módszert nyújt a jóga, amely rendkívül hasznos mind az önismeret, mind a betegségek megelőzése terén.

Szeretném, hogy a Baraka Jóga Iskolában olyan oktatókat képezzünk, akik a jógát, mint eszközt használják majd önismeretre, gyógyításra, mások segítésére. Ehhez fontosnak tartom a megfelelő anatómiai, biológiai ismeretek megszerzését, ebben szeretnék a leendő oktatók segítségére lenni.

Dr. Weninger Antal orvos szavai fogalmazzák meg számomra is az útmutatót:

“A jóga “egész”-ségre törekszik, ami sokkal több, mint szerveink jó működése, mert felöleli az egész embert, annak kedélyvilágát és viszonyát a mindenséghez. …kedélyéleti integráció az egész világgal, ami érdekes módon tágítja a tudatunkat, közvetlenebb világérzésre hangol, élesíti intelligenciánkat, gazdagítja emlékezetünket, akaratot és erőt ad a cselekvésre.”

Végzettségeim, elvégzett tanfolyamaim:

  • Biológus, Semmelweis Egyetem

Jelenlegi tevékenységem a BARAKA Jóga Iskolában:

  • a BARAKA Jóga Iskola Jógaoktató Képzéseinek Anatómia és élettani alapismeretének oktatója

Szeretettel várlak Téged a BARAKÁBAN!