Amikor valaki a spiritualitás felé fordul és keresi a számára megfelelő szellemi utat, gyakran érzi, hogy már meg is találta, amelyik számára tökéletes. Ilyenkor nagyon valószínű, hogy megtapasztalta és átélte a címben jelzett „csapdát”.
Esetleg bele is esett egy hosszabb időre, s meglehetősen nehezen tudott túllépni rajta. Talán még az is előfordulhat, hogy jelen cikk segít felismerni, hogy valóban megszűnt-e ez az állapot.
A valamivel való azonosulás öntudatlan, mentális szokása már gyermekkorunkban kialakul, és nagy szerepet játszik a személyiség kialakulásában. Rögzít egy végtelenül bonyolult és komplex szokásrendszert, mely az „én” érzeteként jelenik meg, s ez válik az alapvető viszonyítási ponttá a Világunkban. A világot alkotó végtelen információ-tengerben a személyiség feladata az lenne, hogy értelmezhető rendszerbe szervezze a világ jelenségeit. Ideális esetben hasznos eszközként funkcionál a Lélek (Tudat, Felsőbb Én, nevezd ismereteidnek megfelelően) számára a fizikai valóság létrehozására, azonban nagyon gyakran az „eszköz” teljesen átveszi az irányítást, és önműködővé válik.
Az „én” gondolata önmagában üres, az azonosulás funkciója révén tölti fel tartalommal önmagát. Amikor gyermekkorban kisgyerekként megtanuljuk a kommunikációt a világgal, elvesztjük benne a szabadságát. A környezet (szülők, nevelők, barátok, stb.) az, amelylétrehozza a személyiséget, és feltölti kereteit tartalommal: gondolatokkal, értékekkel, preferenciákkal, stb. Ahogy gyermekkorban kialakult az énkép, s abban egy mély, megszilárdult középpont az alapvető szokásokkal és értékekkel, a legtöbb esetben az egyén már ennek keretei között és ennek megerősítésére törekedve éli az életét. Ez az énkép a különböző életszakaszokban újabb és újabb dolgokkal, ideológiákkal és szerepekkel azonosul, s ezzel egy végtelen keresésre, feszültségre kárhoztatja önmagát.
Természetesen nagyon fontos, hogy betöltsd és beteljesítsd azokat a szerepeket, amelyeket az élet színpadán eljátszol, de nem szerencsés teljes mértékben azonosulni azokkal, mert ha azt megteszed ,,csapdába kerülsz „. Az a helyzet jöhet létre, hogy mivel azonosultál vele, amikor véget ér a szerep (házastárs, szülő, vezető beosztású nő, háziasszony) – márpedig mindegyik véget ér egyszer– akkor az rengeteg fájdalommal fog járni. Az elme annyira hozzászokik, hogy egyszerűen nem akarja elengedni, még akkor sem, amikor az már semmi örömet nem ad számodra. Ilyenkor jön létre egy hatalmas pszichológiai szenvedés, mely hatalmas nehézségeket okozhat az egyénnek és a környezetének egyaránt.
Általánosabb példa lehet például a hatalommal, pozícióval, vagy éppen a szülői szereppel való azonosulás. A legtöbb ember számára ez utóbb hangsúlyozottan fontos, egy egész életszakaszt meghatározó szerep. Gyakran az évtizedeken keresztül bevésődött énkép akkor is meg akarja magát erősíteni, amikor már egyszerűen nincs rá igény a másik fél részéről. Amikor egy szülőtanácsot ad gyermekének, az természetes és hasznos dolog. Amikor azonban a 30 vagy akár 40 éves „gyermek”-nek meg akarják a szülei mondani, hogy mi a jó számára, és beleszólnak egy független és felnőtt ember életébe, az nagyon sok felesleges konfliktust hoz létre.
A megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk. Mindössze annak kell tudatában lennünk, hogy az a szerep, amelyhez annyira ragaszkodunk, nem azonos velünk. Ennek felismerésében segít, hogy már azelőtt is nagyon boldogok tudtunk lenni, hogy ez a szerep megjelent az életünkben. Persze sok mindent megváltoztatott, de akkor sem azzal kezdődött az életünk. Találnunk kell valami más olyan értelmet és célt az életünkben, melyre érdemes energiát és időt áldozni. Ahogy megjelenik az új irány az életünkben, a régi szerep elvesztésétől való félelem minimálisra csökken vagy akár teljesen megszűnik. Ilyenkor már hálatelt szívvel tudjuk elengedni azt, amivel valamikor azonosultunk, de mára belátjuk azt, hogy ami egykor áldás volt, az nem biztos, hogy még ma is az, sőt egy napon átokká válhat, ha nem gyakoroljuk életünkben az „elengedés művészetét”.
Kívánom a legjobbakat mindazoknak, akik ilyen élethelyzetben találják most magukat!
Szerző: GYURÓ ÉVA, a BARAKA Jóga Iskola vezetője, vezető Jógaoktató