Egyensúlyunk kilengései – Te is átélted már? – 2. rész

6.

Előző cikkünkben megvizsgáltuk, hogy belső folyamatainkkal való azonosulással – a gondolati és érzelmi jelenségekkel – hogyan befolyásolják egyensúlyunkat.

Most azt nézzük meg, hogyan lehet a tudatossággal ezen változtatni, és hogyan tud ebben segíteni egy közel 5000 éves szellemi út és mozgásforma, a Jóga?

 Azt már előzőleg többször megvizsgáltuk, hogy míg a gondolati, érzelmi frekvenciák nem változnak bennünk, addig nincs sok esély a valódi változáshoz, legyen az testi állapotunk, vagy életkörülmények javítása, esetleg a tartós egyensúly megvalósítása. Azonban miután megtanulod egy magasabb frekvenciára – hála, együttérzés, béke szeretet, megbecsülés – vinni a figyelmed, annak tükröződéseként meg fog jelenni a nyugodt, békés elégedettség benned. S ez lesz testi, anyagi, spirituális vagy emberi kapcsolataidban bekövetkezett változás legfontosabb mozzanata, mert ez a változás fog kivetülni a külső világodra.

S a saját tapasztalatok eredményeképpen arra is rá kell jönni, hogy az érzelmi energiák változásának folyamata nem az akaraterő irányításával történik. Talán ez a legnehezebben megfogható része a belső transzformációnak, hiszen azt jelenlegi civilizációnk nagyon jól kiművelte, s mindennapi életünkben nagyon hasznos is lehet. A szellemi úton azonban ebben a szakaszban nem igazán használható.

A titok abban rejlik, hogy meg kell tanulni a tudatos megengedést, amikor elengedjük az ösztönös igényt az irányításra, és a változásokat csak hagyjuk megtörténni. Néha beleavatkozunk ugyan a folyamatban, nagyrészt azonban önmagát korrigálja. Ha ráérzünk ennek a szemléletmódnak a könnyedségére és hatékonyságára, akkor egyre kevésbé teszünk erőfeszítést önmagunk megváltoztatására, érzelmi vagy lelkiállapotunk javítására. S ebben nyújt felbecsülhetetlen segítséget a jóga. Ha megfelelő módon csinálod. Ugyanis gyakori félreértés, hogy a jóga csak a koncentrációt, a fókuszáltságot és a kitartást erősíti. Sokkal helyesebb azt mondani, hogy azokat is! Legfőképpen azonban megtanít aktív ellazult állapotban, egyensúlyban maradni bármiféle erőfeszítés nélkül.

Mind a jógában és mind az életben sokkal hasznosabb és hatékonyabb, ha inkább hagyod, s megengeded a természetes átalakulást kibontakozni önmagadban, s ennek eredményeképpen az életedben. Ekkor nagyon érdekes dolgot tapasztalhatsz. Egy nagyon fimon egyensúly alakul ki a megengedés eredményeképpen. Nem egyszerűen elfogadod a belső vagy külső valóságodban megjelenő, s az elméd által negatívnak minősített jelenségeket, hanem felismered, mik is azonban valójában: világos, neked szóló üzenetek, melyek megmutatják a pillanatnyi, aktuális belső egyensúlyi állapotod. Ekkor nem harcolsz és küzdesz ellenük, hanem megbecsülöd, és természetes visszajelzésként kezeled őket, melyek azt mutatják miben érdemes változnod. S érdekes módon sokkal nagyobb átalakulást tapasztalhatsz, mint eddig bármikor.

A jóga ezt a belső átalakulást, vagyis a tudatosságod erősítését tudja támogatni, mivel az emberi lét testen és személyiségen túlmutató aspektusára is hat. A fizikaitól, az energetikai, a mentális, a lelki és az érzelmi jellegen át, egészen a spirituális lényedig. Kevés olyan testmozgás létezik, amely annyira átfogó volna, mint a jóga.  Több mint ötezer éves tapasztalata fémjelzi tanításainak hatékonyságát.

Gyakorlatain keresztül fejlődik a tudatosság, az érzelmi, a gondolati és a fizikai síkok kölcsönös kapcsolatát illetően, vagyis megismerjük, hogyan hat az egyes szinteken fellépő egyensúly, vagy éppen egyensúlytalanság a többi szintjére a létezésünknek. A jóga ugyanis – már ha jól csinálod – nem pusztán a külsőségekre irányítja rá a figyelmed, hanem legfőképpen arra, ami Benned van. Ami valójában vagy.

Egyik legfontosabb pozitív hatása, hogy visszaadja testünknek az erőlködéstől mentes, szabad mozgás képességét. Ezzel párhuzamosan összpontosítja az elme működését, életkedvet és életerőt önt belénk, ami felbecsülhetetlen érték. A jóga nem pusztán hajlékonyságunkat javító módszer, hanem a test és az elme fejlesztésének átfogó módja, amely az élet mélységeit tárja fel az ember előtt. Az edzettség növelése mellett megnyugtat és relaxál. S minél jobban érezzük magunkat a testünkben, és minél nyugodtabb az elménk, annál pozitívabb érzéseink lesznek magunkkal kapcsolatban. Ez a jóga VALÓDI titka.

Mindezt egyszerűen azzal érjük el, hogy odafigyelünk testünk jelzéseire, amikor megdolgoztatjuk. Odafigyelünk a légzésünk ritmusára, amikor a különböző jógapózokat felvesszük, illetve kilépünk belőlük. A póz mozdulatlan megtartása különbözteti meg más testmozgásoktól. Az, hogy időt adunk magunknak arra, hogy megálljuk a gyakorlat közben, figyeljünk testünk jelzéseire, gondolatainkra, s hogy érezzük, milyenek vagyunk. Az elme aktív részvétele, a figyelem, a tudatosság nélkül a jóga nem nyújtja mindazt, amit nyújthatna.

A jóga a test mellett az elmére is hat, melyet nagymértékben azok az információk határoznak meg, amelyek az érzékszerveinken keresztül a születésünk óta folyamatosan érnek el bennünket. Ez a feldolgozásra váró végtelen információmennyiség, az idegek közreműködésével jut el az agyba, melynek meg kell adnunk a segítséget a pihenésre és relaxálásra, éppen úgy, mint a testünknek. A test és az elme ugyanis nem két egymástól elkülönülő dolog, hanem egy egységes mozgás. Ami a testtel történik, az elmére is hatással van, és ugyanez fordítva is igaz.

Elég, ha arra gondolunk, hogyan fejlődik egy kisgyermek, és megértjük, hogy az emberi intelligencia fejlődésére a mozgás milyen óriási hatással van. A gyermek a mozgás révén lép kapcsolatba a világgal. Az érzékszervek fejlődését a mozgás segíti elő, ami pedig az intelligencia kiteljesedéséhez járul hozzá. A jóga fogékonyabbá, érzékenyebbé és éberebbé tesz az életre, azaz fejleszti tudatosságunkat! Ennek eredményeképpen pedig egyensúlyunk „kilengéseit” tudjuk csökkenteni illetve belső harmóniánkat stabilizálni, s ezáltal kiegyensúlyozottabbá válni, amit szívből kívánok mindenkinek, jógázóknak , és nem jógázóknak egyaránt.

Azok kedvéért pedig, akik készek a gyakorlatban is megvalósítani a fent leírt bölcsességeket ráadásként nézzünk meg néhány olyan jógagyakorlatot, melyek segíteni tudnak belső egyensúlyunk, harmóniánk kialakításában.

A jóga gyakorlásának feltételei:

  • Ruházat: viseljünk bő, kényelmes, laza ruhát.
  • A gyakorlás helye: végezzük a gyakorlatokat meleg, jól szellőző, csöndes helyiségben vagy a szabadban, ahol senki és semmi nem zavar.
  • Bemelegítés: minden gyakorlat előtt végezzünk el egy rövid bemelegítést. Lazítsuk el az izmainkat.
  • Ne siessünk, minden gyakorlatot lassan végezzünk!
  • Étkezés: jógázás előtt legalább két órával ne együnk.
  • Légzés: mindig az orron keresztül lélegezzünk, nyugodt, egyenletes, lassú légzéssel. Próbáljuk összehangolni a légzést a jógagyakorlat (ászana) gyakorlásával.
  • Matrac: használjunk a gyakorláshoz természetes anyagból készült jógamatracot vagy összehajtogatott takarót.
  1. Kar és lábnyújtás: Kiinduló helyzet: térdelő pozíció. Térdek csípőszélességben, tenyerek vállszélességben. Karok teljesen nyújtva. Combok merőlegesek a talajra.
    Majd belégzésre emeljük meg a jobb karunkat, s nyújtsuk ki – a kar a törzs folytatása legyen. Majd a bal lábat nyújtsuk ki, a láb szintén a törzs folytatása legyen. S sarkunkat nyomjuk hátrafelé. Tartsuk meg az egyensúlyunkat 5-10 légzés erejéig, lélegezzünk folyamatosan lassú, egyenletes, nyugodt légzéssel. Majd kilégzésre helyezzük vissza a talajra tenyerünket és térdünket. Végezzük el a gyakorlatot másik karral és lábbal is. Majd ismételjük meg a gyakorlatot háromszor-ötször.
  2. Keresztezett lábbal nyújtózás: Kiinduló helyzet: álló testhelyzet. Jobb lábunkat keresztezzük a bal lábunk előtt. Magunk előtt kulcsoljuk össze kézujjainkat, majd emeljük meg karjainkat fejünk fölé. Stabilizáljuk a testhelyzetet, azaz feszítsük meg combizmainkat és szegezzük tekintetünket egy pontra (abba bele is kapaszkodhatunk). Tartsuk meg az egyensúlyunkat kb. 5- 10 légzés erejéig, lélegezzünk folyamatosan lassú, egyenletes, nyugodt légzéssel. Majd engedjük le karjainkat, és végezzük el ugyanígy a másik lábbal.
  3. Fa tartás: Kiinduló helyzet: álló testhelyzet. A testsúlyt lassan a bal lábra helyezzük megtartva az egyenes testtartást. Majd lassan felemeljük a jobb lábunkat és vagy feltesszük a jobb talpat a bal belső bokához vagy felhúzzuk magasra úgy, hogy a talp a bal belső combtőhöz támaszkodik. Majd a két karunkat felemeljük és mellkas előtt tenyerünket üdvözlő kéztartásba/imatartásba helyezzük. A légzés itt is folyamatos, a tekintet egy pontra szegeződik (abba bele is kapaszkodhatunk). A térdet húzzuk felfelé s amennyire tudjuk vigyük oldalra, a csípő ne forduljon el egyik irányba sem, a derekunkat nem homorítjuk. Lazítunk és a figyelmünk a testérzeteken. Kitartjuk 5-10 hasi légzés erejéig. Majd kilégzésre leengedjük mindkét karunkat és talpunkat. Majd végezzük el a másik lábbal is.

JÓ JÓGÁZÁST KÍVÁNOK!